Hírek / Kultúra

Hiánypótló beruházások valósultak meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

2021. május 12. 06:30 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

A pandémia alatt hiánypótló beruházások valósultak meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Kertész Péter ügyvezető igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy a bejáratnál Információs Központ épült, ahol a közönségkapcsolatban és a Tourinformban dolgozók kaptak helyet, akik az Emlékpark szolgáltatásaival ismertetik meg a látogatókat, így csökken a pénztárnál a sorban állással töltött idő. Hozzátette, szintén a bejáratnál bankkártyás csomagmegőrző épült, itt helyezhetik el holmijukat a motorral, illetve kerékpárral érkezők. Emellett gondoltak a családosokra is, játszótereket is kialakítottak az Emlékparkban, erdei játszóösvény várja a gyerekeket kalandos játékokkal. Kertész Péter erről részletesen így nyilatkozott: „Több tízmillió forintot költöttünk ezekre a beruházásokra. Hála Istennek az Emlékpark elmúlt éveiben rendszeresített, átgondolt gazdálkodásának, valamint a kormánykedvezményeknek és támogatásoknak köszönhetően sikerült ezeket a beruházásokat eszközölnünk, illetve átvészelnünk ezt a pandémiás időszakot  bevétel nélkül is.”

 

Kép forrása: torzsasztal.com


next 5

A mi világunk

Hírek