Hírek / Kultúra

Hittanos találkozót tartottak Vásárhelyen

2023. március 20. 09:00 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Mintegy száznyolcvan tanuló vett részt a hétvégén a II. Körzeti Hittanos Találkozón a hódmezővásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Csányi Helga Marinetta szervező, katolikus vallástanár a Rádió 7-nek elmondta: a helyiek mellett makói és deszki diákok is ellátogattak az eseményre. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokkal, totóval és szabaduló szobával is készültek.

„Ezeknek az alkalmaknak az a célja, hogy a hitélettel minél jobban megismerkedjenek az iskolások. Szent József volt a téma, mivel szerettük volna, hogy minél jobban megismerjék az életét, munkásságát. Ő a családok védőszentje, viszont nem sokat tudunk róla a Bibliából. Az összeállított feladatok által azonban ez most kiteljesedhetett” – tette hozzá Csányi Helga Marinetta.

A témáról bővebben március 24-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!


next 5

A mi világunk

Hírek