Hírek / Közélet

Hódmezővásárhely maga üzemeltetné a bölcsődéket

2020. december 31. 15:57 Közélet

Átszervezik a bölcsődéket a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulásból az önkormányzat fenntartásába. Erről a közgyűlés elvi döntést már hozott. Nagy Péter, az önkormányzat jogi irodájának megbízott vezetője az ülésen elmondta, hogy a 2013 óta romló finanszírozási viszonyok miatt közvetlen önkormányzati alapítású szervezetben hatékonyabban fenntartható és fejleszthető lenne a bölcsődei ellátás. Bálint Gabriella képviselő, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatója csak a közgyűlés tagjainak kiküldött előterjesztésből értesült az önkormányzat kiszervezési elképzeléséről. Az ülésen megkérdezte, hogy az átszervezés után mi legyen a kistérség többi településéről Vásárhelyre járó bölcsődésekkel, majd megjegyezte azt is, hogy előzetesen nem egyeztettek vele a várható változásokról. Márki-Zay Péter polgármester azt válaszolta, hogy jelenleg elvi állásfoglalásról van szó, a kérdés konkrét kidolgozása ezután kezdődik, így most csak az átszervezés szándékát erősítik meg, amit egy vizsgálat követ. Abban a képviselőnő által felvetett szempontokat is sorra veszik.

Kép forrása: delmagyar.hu


next 5

A mi világunk

Hírek