Hírek / Kultúra

Hódmezővásárhelyi fényképész alkotásaiból nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban

2022. május 25. 11:58 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Lőkös Sándorra, a 110 éve született hódmezővásárhelyi fotográfusra emlékezik a Tornyai János Múzeum. Az ennek alkalmából nyíló kiállítás szerdai sajtóbejárásán Miklós Péter szakmai tanácsadó elmondta, a néhai fényképész fotóhagyatékát a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tavaly vásárolta meg az intézmény. A tárlat megnyitója pénteken délután 5 órakor lesz. Az alkotások szeptember 25-ig tekinthetők meg a közgyűjtemény emeletén.

"A vásárhelyi múzeum történeti gyűjteményének a fotók nagyon fontos részét képezik, hiszen azokat a pillanatokat örökítik meg, amelyek meghatározták az emberek életét, mint történelmi eseményeket és úgy is, mint a mindennapok momentumait. Önmagában a kulturális antropológiának, a fotó antropológiának ez is nagyon fontos történeti forrása és küldetésünk, hogy ezeket megőrizzük" – tette hozzá Miklós Péter.

Bernátsky Ferenc helytörténész, kurátor kiemelte: Lőkös Sándor 1929-től már fényképészinas volt, majd katonai szolgálatra vonult be. A kiállítás anyagának egy része ezért a katonai élet mindennapjait mutatja be. 1938-ban szerezte meg a fényképészmesteri fokozatot, majd 1975-ös nyugdíjba vonulásáig szinte az összes vásárhelyi társadalmi eseményt megörökítette. A gyűjtemény jelentős részét ezek a fotók alkotják. 


next 5

A mi világunk

Hírek