Hírek / Kultúra

Letölthető hanganyagok

Holler László katalógusát mutatják be az Alföldi Galériában

2019. március 6. 10:40 Kultúra | Szerző: Égető Réka

A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában csütörtökön délután fél ötkor kerül sor Holler László festőművész Tájak, érzelmek című katalógusának bemutatójára. Dr. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója a Rádió 7-nek elmondta, Holler László mintegy 6 évtizede része a vásárhelyi közéletnek úgyis, mint festő, illetve a művészeti élet szervezője. Hozzátette, több mint 60 alkotása kapott helyet a mostani katalógusban.

„Március 7-én 16 óra 30-tól kerül sor a könyvbemutatóra. Néhány köszöntő, formális gondolat után egy vonósnégyes fog illő, természetközeli zenét bemutatni. Utána pedig a kötetről magával az alkotóval, Holler Lászlóval beszélget Képíró Ágnes, a Tornyai János Múzeum képzőművésze és Hegedűsné Dékány Magdolna művészeti tanácsadó” – fogalmazott dr. Miklós Péter múzeumigazgató. 

Kép forrása: Alföldi Galéria facebook oldala

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek