Hírek / Közélet

Hónapokig elhúzódó koalíciós tárgyalások következnek Németországban

2021. szeptember 28. 06:27 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Nem tévedtek az előzetes felmérések, baloldali győzelem született a németországi parlamenti választáson, miközben Angela Merkel leköszönő kancellár jobboldalinak mondott pártja történelmi mélypontra zuhant. Ennek ellenére egyelőre nem lehet megmondani, hogy ki lesz az új kancellár. Hónapokig tartó tárgyalássorozat következik, amelynek célja, hogy karácsonyig megalakuljon Németország következő kormánya – számolt be az M1 Híradója.

Zajos ünnepléssel fogadták az exit poll eredményeket a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatói a vasárnap esti urnazárás után. A baloldali párt a szavazatok közel 26 százalékát szerezte meg, így az első helyen, a négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest jócskán megerősödve került ki a választási küzdelemből.

Az elmúlt ciklusban nagykoalícióban kormányzó balközép párt most ismét kormányalakításra készül.

„Szerintem nagyon gyorsan meg tudunk állapodni az új kormányról, lehetőleg még karácsony előtt. Hangsúlyoznám, hogy Németországban mindig koalíciós kormányzás volt, és mindig stabilnak bizonyult” – mondta Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölt.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) székházában már gyászosabb volt a hangulat. A kisebbik testvérpárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU) alkotott jobbközép pártszövetség másfél százalék különbséggel szorult a második helyre, ám így történetének leggyengébb eredményét érte el.

A CDU vezetői hétfő délelőtt hosszasan tanácskoztak, még az előre bejelentett sajtótájékoztatót is késve kezdték el. Ebből sokan arra következtettek, hogy a párt 16 év után ellenzéki szerepre készül. Armin Laschet kancellárjelölt végül bejelentette: bár a vasárnapi választás fájdalmas veszteséget hozott, megpróbálkoznak a koalíciós tárgyalásokkal.

Azok, akik a CDU–CSU szövetségre voksoltak, azt akarják, hogy vállaljuk a felelősséget és kormányozzunk. Meggyőződésünk, hogy leginkább ez szolgálja Németország javát – fogalmazott a politikus.

    A parlamenti erőviszonyokat némiképp árnyalja az úgynevezett középpártok erősödése.

Jelentős mértében, csaknem 15 százalékra növelte támogatottságát és ezzel a Bundestag harmadik erejévé nőtt a Zöldek, amely a felmérések szerint elsősorban a 30 évesnél fiatalabb választókat tudta megszólítani.

Valamelyest erősödött a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is, amely a voksok több, mint 11 százalékát szerezte meg, így a negyedik legnagyobb frakciót küldheti a parlamentbe.

A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) a keleti tartományokban maradt népszerű. Szászországban és Türingiában is az első helyen végzett.

A Baloldal (Die Linke) ezúttal nem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt, de három egyéni körzetet is sikerült megnyernie, így hatodik pártként jelen lesz a Bundestagban a következő négy évben.
Koalíciós egyeztetések

A parlamenti matematika meglehetősen egyszerű: az egyik lehetőség, hogy az SPD-hez csatlakozik az FDP és a Zöldek, így felállhat egy piros-sárga-zöld kormány. De a zöldek és a liberálisok akár a CDU-val is alkothatnak egy koalíciós kormányt. Vagyis még az is előfordulhat, hogy mégis hatalomban marad a történelmi vereséget szenvedő CDU.

A párt vezetői és két tartományi miniszterelnök társaságában érkezett az újságírókhoz a szociáldemokraták kancellárjelöltje. Olaf Scholz vasárnap este óta kitart amellett, hogy a szoros választási eredmény ellenére is egyértelmű: a polgárok változást várnak.

„Az eredmény világosan jelzi, hogy kiket várnak a kormányba a választók. Három párt, az SPD , a Zöldek és az FDP ért el jobb eredményt az előző választáshoz képest, ez egy látható megbízás arra, hogy ők alakítsák meg a következő kormányt” – mondta.

Az eredmények alapján a Zöldek és a liberális FDP is megkerülhetetlen egy kormányalakításhoz, ezért vezetőik már vasárnap megállapodtak abban, hogy a koalíciós tárgyalásokat először egymás között folytatják le.

Az FDP elnöke, Christian Lindner szerint tartalmi kérdésekben komoly különbségek vannak a kért párt között, ezért tárgyalniuk kell egymással a kormányalakításról, és meg kell találniuk a közös alapokat.

A harmadik helyezett Zöldek listavezetője hétfőn arról beszélt, hogy a különbségek áthidalhatók. Azt nem zárták ki, hogy tárgyaljanak a második helyen végző CDU-val, de először mindenképpen az SPD-vel próbálnak megegyezni.

A választást egyértelműen az SPD nyerte meg, ebből természetesen az következik, hogy először a szociáldemokratákkal és liberálisokkal egyeztetünk – szögezte le Robert Habeck, a Zöldek társelnöke, de azt is mondta, hogy ettől még a CDU-val is tárgyalni fognak, nyitva hagyva a lehetőséget egy esetleges fordulatra.

Mindhárom párt vezetője arra számít, hogy hónapokig tartó tárgyalássorozat következik, és a cél az, hogy karácsonyig megalakuljon Németország új kormánya – addig is Angela Merkel ügyvezető tisztségben irányítja az országot.

 


Forrás: M1, hirado.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek