Hírek / Kultúra

Honismereti napot tartottak Vásárhelyen

2023. március 17. 15:51 Kultúra | Szerző: Megyeri József

A vásárhelyi Tornyai János Múzeumban tartotta meg honismereti napi vármegyei ünnepségét a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület pénteken. Marjanucz László elnök a Rádió 7-nek elmondta: összesen négy előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A témák között szerepelt a törvényhatósági intézmények változásai Hódmezővásárhelyen a két világháború között, Szeged középkori története, a szegedi szalámikészítés hőskora és a Bethlen-gimnázium pantheonja is. Hozzátette: a honismeret napja hivatalosan március 24-én van.

„Ekkor van Bél Mátyás születésnapja. Bél Mátyás volt az első történész, aki pozsonyi diákjaival az első úgynevezett országleírást elkészítette az 1730-as évek közepén. Csongrád-Csanád vármegye területét is felmérték. Ennek emlékére és tiszteletére szervezzük meg évről évre a honismereti napot” – ismertette Marjanucz László.

 


next 5

A mi világunk

Hírek