Hírek / Egyéb/Archív

Hulladékból készítettek dísz- és használati tárgyakat a Szent István Általános Iskolában

2020. november 27. 06:30 Egyéb/Archív | Szerző: Géczi Emese

Az országos rendezvényhez kapcsolódva vett részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjában a vásárhelyi Szent István Általános Iskola. Walterné Böngyik Terézia igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy hetedik alkalommal regisztráltak az eseményre. Idén minden évfolyam órarendbe iktatta, hogy hogyan lépnek fel a láthatatlan hulladék kezelésével szemben. Hozzátette, kiállítást és versenyt is szerveztek a témában. Készítettek a gyerekek a többi között tejes poharakból fűfejeket, vagy kinőtt pólóból bevásárló táskát. Walterné Bögyik Terézia erről részletesen így nyilatkozott: „Négyszázhatvanöt diák lelkesen kezdett neki a feladatnak ezen a héten. Van egy médiastábunk, amelyik folyamatosan tudósít ezekről az alkotásokról. Illetve a kollégák egymás foglalkozásait megtekinthetik. Így is ötletet adva egymásnak abban, hogy hogyan lehet a gyerekeket a környezetkímélés felé fordítani.”

Kép forrása: Walterné Böngyik Terézia

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek