Hírek / Kultúra

Húsvéti program lesz április 19-én a Tájházban

2019. április 10. 15:19 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Húsvéti programra várják a családokat a hódmezővásárhelyi Népművészeti Tájházba. Varga Anikó a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója a Rádió 7 kérdésére elmondta, hogy április 19-én délelőtt 10.00 órától 13.00 óráig tart majd a rendezvény, amelyen lehet húsvéti tojást festeni, lesz nyuszi ki mit tud, nyúlolimpia és állatsimogató, emellett a többi között locsolóvers-mondó és nyuszi fészek készítő versenyt is rendeznek. Az esemény egyik érdekessége, hogy a helyszínen húsvégi fonott kalácsot is gyúrhatnak, illetve süthetnek majd a résztvevők. Varga Anikó hozzátette: „Fonott kalácsot is készíthetnek az érdeklődők Sipos Róbert közreműködésével. Itt a gyerekek az egyes munkafázisokat is megtapasztalhatják, ők fonhatják meg úgy a kalácsot, ahogyan azt kell. Ezt a helyszínen, a kis mobil kemencében ki is sütjük, így a kalácsokat el is vihetik majd magukkal a gyerkőcök, vagy a helyszínen is elfogyaszthatják.”

Kép forrása: vasarhelyihirek.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek