Hírek / Kultúra

Idén hatvan éves a vásárhelyi Kankalin Néptánc Együttes

2022. szeptember 8. 08:33 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli idén a hódmezővásárhelyi Kankalin Néptánc Együttes. Forrainé Kószó Györgyi, a Kankalin Közhasznú Néptánc Egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, egy pályázatnak köszönhetően ebben az évben már állandó helyen, a Nyár utca 56. szám alatt végzik tevékenységüket. A volt Táltos iskola épületét újították fel erre a célra. A 100-120 tagból álló csoport folyamatosan bővelkedik programokban.

„A múlt héten Tiszaszigeten léptünk fel. Most hétvégén Nagyszénás, majd szeptember 17-én, szombaton a Bodzási úti iskola következik. Minden hónapban tervezünk tematikus napokat szervezni és a gyerekeknek olyan programokat tartani, amelyeken együtt lehetnek a szüleikkel” – sorolta Forrainé Kószó Györgyi.

Fotó: Archív


next 5

A mi világunk

Hírek