Hírek / Egyéb/Archív

Így alakulnak a megjelenés után a Diablo IV tartalmai

2022. augusztus 20. 06:30 Egyéb/Archív | Szerző: Fazekas Gábor

A Blizzard felvázolta a Diablo IV megjelenés utáni és szezonális tartalmainak terveit.
 
A Blizzard Entertainment közzétette a Diablo IV legújabb negyedéves frissítését, melyben ezúttal a játék monetizációjáról és a boltról esik szó. Bár lesznek megvásárolható tartalmak, a Blizzard előre leszögezte, nem rontják el a játékélményt pénzért megvásárolható, több erőt biztosító felszerelésekkel.
 
A Diablo IV-ben a tervek szerint évente négy szezon pörög majd le, ennek működését pedig a Diablo III-ról modellezték. A fejlesztők elárulták, hogy minden új szezonban nullázódnak majd az előrehaladások, magyarán minden felvonás teljesen új kezdetet biztosít mindenkinek, így nem kerül hátrányba az sem, aki esetleg egy időre felhagy a játékkal. Az első szezon a tervek szerint nem sokkal a megjelenés után el is indul majd.
 
A Blizzard sokszor kiemeli, minden erőforrás, képesség és a statisztikákra hatást gyakorló eszköz a játékmenetből fog származni, ahogy ők hangsúlyozzák (negyvenszer pirossal aláhúzva) a Diablo Immortal miatt aggodalmaskodó közönségnek:

A Diablo IV-ben nem lehetsz pénzért erősebb!!!

A Season Pass rendelkezik majd ingyenes és prémium résszel is, utóbbi azonban szintén semmilyen in-game előnyt nem biztosít majd az előfizetőknek a többiekkel szemben. Az ingyenes tartalmak közt, amik mindenki számára elérhetőek lesznek, többek közt XP gyorsító is lesz, hogy hamarabb menjen a szintezés.
 
A játékosoknak lesz lehetősége arra, hogy megvegyék a szinteket és így előbb hozzájussanak a különböző skinekhez, a boostok azonban szinthez lesznek kötve, így még azokat sem lehet előbb felnyitni pénzért cserébe.
Visszatér a Cosmetics Shop is, ami prémium fizetőegységért kínál majd vizuális módosításokat, a Blizzard azonban azt állítja, hogy a legjobbak nem lesznek a shophoz kötve. Ezt nehezen hisszük, de azért jól hangzó ígéret. A Diablo IV egyébként többszáz transmoggal érkezik, köztük Unique és Legendary cucokkal, amik fel sem tűnnek majd a boltban.
 
Ha mindez igaz, úgy tűnik a Cosmetics Shop inkább csak amolyan kiegészítés lesz, hogy még több opciót kínáljon a játékosoknak. További jó hír, hogy a skinek nem lesznek karakterhez kötve, szóval nem kell majd például többször megvenni ugyanazt a Necromancer felszerelést.
 
Forrás: gamestar.hu
Kép: blizzardwatch.com


next 5

A mi világunk

Hírek