Hírek / Közélet

Így változik a pápai szentmise időpontja karácsonykor

2020. december 11. 08:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt – közölte a Vatikán csütörtökön.
 
Szenteste korábbra hozták a mise kezdetét a Szent Péter-bazilikában is, ahol 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be. A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé.
 
Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét. A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással.
 
A vatikáni program szerint december 25-én délben Ferenc pápa a bazilikában mondja el ünnepi beszédét, majd karácsonyi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
 
Utóbbit a pápa a bazilikának a Szent Péter térre néző erkélyén szokta elmondani, de Ferenc pápa már húsvétkor is a bazilika belsejében mondta el üzenetét. Így a téren elkerülik az esetleges tömörülést.
 
A Vatikán a járványhelyzet februári kezdete óta alkalmazkodik az olaszországi egészségügyi előírásokhoz. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a városok, települések közötti közlekedés is tiltottnak számít.
 
Az olasz püspöki kar korábban már bejelentette, hogy a december 24-i esti vigíliát és miséket a tíz órakor kezdődő kijárási tilalomhoz igazítják, vagyis korábbi időpontra helyezik át őket. A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását.
 
Forrás: MTI
Kép: infostart.hu


next 5

A mi világunk

Hírek