Íme Lázár János ünnepi beszéde
2021. augusztus 20. 11:44 Közélet | Szerző: Megyeri József
Az országgyűlési képviselő az alábbi beszédet mondta el augusztus 20-án Makón.
"Hölgyeim és Uraim,
Tisztelt Makóiak,
Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!
Különös időszakban ér minket az idei ünnep, a magyar állam születésnapja. Egy világjárvány három hullámán túl, de sajnos a negyedik hullám árnyékában. Mindezt nem azért említem, hogy ünneprontó legyek… Hogy még augusztus 20-án, a magyarság egyik legfontosabb nemzeti ünnepén is a koronavírussal terheljem Önöket. Éppen ellenkezőleg. Azért említem meg ennek az időszaknak számos nehézségét és tanulságát, mert ami most történik a világban, az voltaképpen egy újabb érv az erős államiság mellett. A szuverén nemzeti cselekvés fontossága mellett, vagy csak röviden: Szent István igazsága mellett.
Mert miben is állt Szent István nagysága, korszakalkotó fölismerése? Az egyenrangúságban, hölgyeim és uraim! Szent István fölismerte, hogy a magyar érdeket akkor lehet hatékonyan képviselni, ha egyenrangú partnerévé válunk azoknak a hatalmaknak, amelyek a történelmet írják. A balliberális politikusok Szent István kapcsán leginkább azt szokták ezen a napon hangsúlyozni, hogy első királyunk a római pápától kapott koronát és a bajor hercegtől feleséget, fölvette a kereszténységet, szövetséget kötött az európai uralkodókkal, egyszóval csatlakozott a Nyugathoz. Ami igaz. De mindezt megtehette volna úgy is, hogy a Kárpát-medencei térséget a Német-Római Birodalom tartományává teszi. Ha egyszerűen behódol. Szent István azonban nem ezt az utat választotta.
Szent István önálló, magyar államot alapított, amelyet igyekezett még a saját életében úgy megerősíteni, hogy az jövőállónak bizonyuljon. Ma, 2021-ben, magyarul beszélve a magyarok államában, bátran kimondhatjuk, hogy ez sikerült neki. Szent István a magyar történelem legsikeresebb államférfia, mert életműve, az önálló magyar állam több mint ezer esztendőn át, idegen megszállók és belső árulók, országcsonkolások és hazaárulások ellenére is fennmaradt, képesen arra, hogy betöltse eredeti küldetését: a magyar érdek védelmét.
Szent István örökségét azonban féloldalasan látja az, aki csupán a Nyugathoz, a korabeli „EU-hoz” való csatlakozást méltatja benne. De az is, aki csupán a magyar állam létrejötte, az önállóság felől közelíti meg. A kettő ugyanis együtt adja ki a Szent István-i programot. Egyensúlyba hozni a szövetségi politikát és a nemzeti érdekérvényesítést. Késznek lenni együttműködni, de mindig képesnek lenni a saját utunkat is járni.
Meg kell őrizni azt a szabadságot, ami időnként egy határozott ’nem’ kimondásához szükséges. Ami ahhoz szükséges, hogy kimondjuk, „mi ezzel vagy azzal a döntéssel nem értünk egyet, mert ellentétesnek látjuk a nemzeti érdekkel, ezért más megoldást választunk”. Ezt jelenti a szuverenitás, a nemzeti függetlenség. És e szuverenitás legfontosabb eszköze az önálló magyar állam. Szent István pedig éppen ilyen államot hagyott ránk ezer éve. Olyan Magyarországot, amely egyenrangú szövetségese, nem pedig behódolt tartománya az európai szövetségnek.
Ha végig tekintünk az elmúlt évezred magyar történelmén, azt látjuk, hogy Magyarország mindig akkor gyarapodott és erősödött, amikor ezt az egyensúlyt meg tudta tartani. Az egyensúlyt a szövetségesi lét és a nemzeti érdek érvényesítése között. Márpedig ezt a törékeny egyensúlyt csak olyan Magyarország, csak olyan magyar vezetés tudja megtartani, amely képes elérni, hogy a szövetségesek egyenrangú partnerként, ne pedig csatlósként vagy tartományként tekintsenek az országra. Ha ugyanis a Kádár-rendszer alatt módszeresen belénk nevelt, és sajnos a rendszerváltást követő első évtizedekben is tovább erősített kisebbségi komplexussal és szervilis lélekkel ülünk a tárgyalóasztalhoz, akkor nem tudjuk érvényesíteni a nemzeti érdeket.
Ezerévnyi okunk van rá, hogy megszabaduljunk végre a magyar kisebbségi komplexustól! Vissza kell szereznünk és meg kell őriznünk az egyenrangúságunkat! Ehhez bizony időnként konfliktusokat kell vállalni. Ehhez bizony időnként kuruckodni kell. Ehhez nyakasnak és kitartónak lenni. Ehhez nem ijedhetünk meg a saját árnyékunktól. Az a nemzedék, amelyik ma lakja Szent István országát, azok az emberek, akik ma követik az európai közügyek alakulását, pontosan tudják, hogy miről beszélek.
Az elmúlt évtizedről beszélek. Arról az új fejezetről, amikor Magyarország újra megköveteli Európától és a világtól, hogy egyenrangú partnerként, tisztelettel bánjanak vele. Amikor Magyarország újra ki merte nyitni a száját Brüsszelben, Berlinben vagy Washingtonban. Amikor mert nemet is mondani, nemcsak bólogatni mindenre. Amikor merte a nemzeti érdeket választani a szövetségesi, valójában más országok vagy multinacionális üzleti körök érdeke helyett. Van, amikor a magyar utat kell választani, hogy igazi európai maradhass. Már amennyiben európaiság alatt a szabadságot, a zsidó-keresztény hagyományt, az európai kultúrát és életmódot értjük mindannyian…
Az elmúlt időszak sok példát mutatott erre a migránsválságtól a pandémia kezelésééig. Ezekben a kérdésekben Magyarország ragaszkodott a szuverenitásához. És bár sok politikai és még több kommunikációs támadás érte miatta, az élet végül mindig a magyar álláspontot igazolta, igazolja. Jó példa erre a határt védő kerítés, amelyből végül másutt is épült. Vagy volna rá igény, hogy épüljön. Meg kell építeni itt, a Makóhoz közeli határszakaszon is. A kabuli tragédiát látva ugyanis nem kell biztonságpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember tudja: az Afganisztánból menekülő tömegek végül itt is megjelennek, a mi kapuinkon is dörömbölnek majd. És a saját utat igazolja az önálló magyar vakcinabeszerzés is, amelynek köszönhetően Magyarország előbb kerekedhetett fölül a harmadik hullámon, mint más országok és így előbb indíthatta újra a gazdaságát is.
Amint a beszédem elején mondtam, ezek az idők, ezek a tanulságok a Szent István-i utat igazolják. A jó szövetséges és a nemzeti érdekét érvényesíteni képes szuverén állam egyensúlyát. Ki kell tartanunk e mellett az út mellett, ha szeretnénk egy újabb ezer évet. Ez a tétje minden válaszunknak, amit a kor nagy kérdéseire adunk. És ez a tétje minden értékválasztásunknak: a jövő évinek is.
Visszatérünk-e a magyar kisebbségi komplexus időszakához vagy kitartunk a magyar egyenrangúság stratégiája mellett? Makó egyike azoknak a magyar városoknak, amely a történelme során többször mert független szellemiségű maradni, a saját érdekeit bátran érvényesítő város maradni, mint ahányszor meghajolt a rákényszerített akarat előtt. Ennek a városnak szinte a DNS-ébe ivódott ez a gondolkodás. Az együttműködés képessége városhatárokon belül és azokon kívül és a saját érdek állhatatos érvényesítése.
Ez a karakter, ez a szellemiség mutatkozik meg a ma ünnepelt két új díszpolgár életművében is. Nem véletlen. Ez a vidék, Csanád egyike volt az első területeknek a Kárpát-medencében, amelyek a Szent István-i utat kezdték járni, miután államalapító királyunk itt jelölte ki az egyik első vármegyét. Ha tetszik, Csanád egyike az államalapító megyéknek, ez a hagyomány pedig kötelez. A hűség ehhez az örökséghez az, ami újra gyarapodóvá tette ezt a várost. Tette az elmúlt évtizedben az egész országot, és reméljük, teszi majd a következő évtizedben is.
Isten éltesse Magyarországot, Isten éltesse Makót!
Köszönöm, hogy meghallgattak."
Fotó: Promenad24
Cikk megosztása
