Hírek / Közélet

Indul az Űrkadét program Alfa bázisának kialakítása a Szent István Általános Iskolában

2021. március 9. 07:30 Közélet | Szerző: Géczi Emese

A High Tech Suli pályázatán nyert Űrkadét programjával a vásárhelyi Szent István Általános Iskola. Walterné Böngyik Terézia igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy az Alfa bázist jelentő tanterem kialakítása ma kezdődött az intézményben, az űrállomást mintázó bázison úgy szerezhetnek majd ismereteket a különféle tantárgyakból a gyerekek, hogy közben nem mindennapi élményekkel gazdagodnak. Hozzátette, az infrastruktúra kialakítására és az eszközbeszerzésre 3 hónap áll a rendelkezésükre, három pedagógus pedig 5 hónapon át kap ösztöndíj-támogatást, ők az egyéves program mentorai lesznek. Walterné Böngyik Terézia erről részletesen így nyilatkozott: „Húszmillió forintot nyert az intézmény, ebben 24 tanulói laptop, webkamera, digitalizáló tábla, interaktív panel, 12 Lego-robot, 3D-s nyomtatók vannak. A kialakítás három hónapot jelent, a megvalósítás viszont egy éven keresztül fog történni. Ahogy elkészült az űrbázisunk, onnantól kezdve indítjuk az oktatást.”

Kép forrása: Walterné Böngyik Terézia

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek