Hírek / Közélet

Informatikai és infrastrukturális fejlesztések zajlanak a Kertvárosi Iskolában

2020. november 27. 13:47 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Új gépparkot kap a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola számítógépes szaktanterme és megújul az iskola egyik udvara is. A fejlesztésekre összesen 10 millió forintot fordított az intézmény. Juhászné Wolf Edit igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy az iskola fenntartója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye támogatásával 22 új számítógépet üzemelnek be. Hozzátette, szponzori felajánlással és további fenntartói támogatással 35 új tanulói laptop is érkezett az iskolába, amely segítséget jelent a digitális oktatás megvalósításában. Közlése szerint megújul az intézmény Hóvirág utca 3. szám alatti épületének udvara is, amely új burkolatot kap. Juhászné Wolf Edit erről részletesen így nyilatkozott: „Fontos volt a csapadékot elvezetni, hogy a gyerekeink a két épület között, esős időben is szárazon jussanak át egyik épületből a másikba. Illetve a csúszós felületet most egy csúszásmentes térkő burkolattal tesszük még biztonságosabbá.”


next 5

A mi világunk

Hírek