Advent utolsó vasárnapján ingyenes körhintázásra hívja az önkormányzat a nagymágocsi családokat. Szebellédi Endre polgármester a Rádió 7-nek arról számolt be, idén három karácsonyfát állítanak a faluban. Az adventi hétvégéken koncertekkel készülnek a közönség számára. A Mikulás pedig az előző évekhez hasonlóan idén is házhoz megy a községben.
„Ehhez annyi kell csak, hogy a PMK-nál, azaz a Művelődési Házban kell jelentkezni. A Mikulás így meg tudja majd látogatni a lurkókat. Azt gondolom, nagyszerű kezdeményezés ez, és a Club 99 Baráti Társaság ehhez mindig partner” – fogalmazott Szebellédi Endre.