Hírek / Kultúra

Ismét táncház lesz Székkutason

2023. december 1. 10:06 Kultúra | Szerző: Molnár Attila

Táncház lesz hétfőn Székkutason – mondta el a Rádió7-nek Kovácsné Rostás Erzsébet. A Székkutasi Olvasókör Klub vezetője hozzátette: délután öttől hat óráig tart a rendezvény a Murgács Kálmán Művelődési Házban. A vezetők a vásárhelyi Kankalin Néptánc Együttes két tagja, Szalai Gergő és Naggyörgy Ágnes lesznek. Kovácsné Rostás Erzsébet hozzátette: az előző hasonló eseményük is jó hangulatban telt, amikor a gyerekek szüleikkel együtt gyakorolták a lépéseket.

„Fantasztikus volt, amikor a moldvai tánclépéseket kezdtük el gyakorolni körben, végül pedig egy sorban a gyerekek, másik sorban pedig mi, felnőttek egymással szemben roptuk a moldvai tánclépéseket. Egy nagyobb városban könnyebb azt megtenni, hogy korosztályonként legyenek a tánccsoportok, de tudok olyat is, ahol kisebb településen több korosztálynak, generációnak a csoportja táncol együtt.”


next 5

A mi világunk

Hírek