Hírek / Sport

Japán művészek szamuráj anime figuraként alkották újra az olimpián résztvevő nemzeteket

2021. július 24. 07:30 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Az olimpiai játékok és a tradicionális japán kultúra találkozásaként, az országok zászlójának, történetének és jellegzetességeinek alapján születtek meg a figurák, természetesen alapvetően japán nézőpont alapján. A magyar harcos neve Maimori Kamori [Puskás]. Minden figura egyfajta személyiséget is kap – mint a számítógépes játékok szereplői – a miénk október 12-én született, különleges képességei a vízilabdázás és a lovaglás, kedvenc étele a halászlé és az akácméz. A karakter jellemzőinek további részletei elolvashatók angolul ezen a linken.
 
Kozo Yamada, a projekt egyik vezető művésze elmondta, céljuk az volt, hogy az érdeklődök megismerkedhessenek más országokkal, azok kultúrájával, karakterével. “Végül is erről szól az egész olimpia, nem igaz?”- tette hozzá. A kezdeményezés szorosan illeszkedik a tokiói olimpiai játékokhoz, akár egyik felvezető kampánya is lehetne, azonban attól függetlenül jött létre. A 15 résztvevő művész szabadidejében, anyagi ellenszolgáltatás nélkül alkotta meg a figurákat.
 
Eddig 84 ország karaktere készült el. Alkotás közben több esetben is kérték az emberek visszajelzéseit, akár szavazást kezdeményezve online felületeken. A reakciók hatására pedig adott esetben változtattak is egy-egy figurán, ez történt például a spanyol harcos esetében akit először torreádorként ábrázoltak, de a negatív visszajelzések miatt átdolgozták a figurát amely végül flamenco táncosként jelenik meg. Az alkotások sikeresek, Honduras és Venezuela nagykövetsége már jelezte, hogy szívesen használná a kidolgozott figurákat.
Forrás: sportsmarketing.hu
Képek: sportsmarketing.hu, world-flags.org


next 5

A mi világunk

Hírek