Hírek / Közélet

Jelentősen emelkedtek a keresetek, élesedik az árcsökkentési verseny a boltokban

2023. március 29. 06:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Jelentősen emelkedtek a keresetek januárban az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó átlagos bér több mint 16 százalékkal nőtt, így elérte az 528 ezer forintot. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte: a szankciós infláció leküzdése és a gazdaság megvédése érdekében tett kormányzati intézkedések működnek, az Európai Unióban ugyanis csak Magyarországon és Bulgáriában nőttek a reálbérek 2021-ben és 2022-ben is. Közben egyre élesebb az árcsökkentési verseny a boltokban, ami felgyorsíthatja az infláció csökkenését.
 
Szinte naponta jelentik be a kereskedők, hogy mit és mennyivel adnak olcsóbban, mint korábban. A hét elején két áruházlánc is arról számolt be, hogy több száz termék árát csökkentik, ami komoly változás az elmúlt hónapok folyamataihoz képest.
 
„Az élelmiszerboltok forgalma mennyiségben, volumenben múlt év második felében minden hónapban csökkent az előző év azonos időszakához képest” – mutatott rá az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György.

Próbálják visszacsábítani a boltokba a vásárlókat

Az elszabadult a háborús inflációra a vásárlók a fogyasztás visszafogásával reagáltak, emiatt a kereskedőknek át kellett gondolniuk árpolitikájukat. Vámos György az M1-en azt mondta: ennek következménye az, hogy most az élelmiszerüzletekben egymást követik az akciók.
 
A szakember szerint a leárazásokhoz nagyban hozzájárul, hogy az átadási árak, vagyis amennyiért a gyártók eladják termékeiket a kereskedőknek, érezhetően csökkentek az elmúlt hetekben. De maguk az üzletláncok is úgy gondolják: itt az ideje, hogy visszacsábítsák a boltokba a vásárlókat.
 
„Áldoznak is arra, hogy olcsóbban tudjanak adni valamit, hiszen akkor az árbevétel egy részéről lemondanak, és ez egyfajta bizalmat is jelent a piacon. Minden szereplő abban bízik, gyártó és kereskedő is, hogy az infláció a következő hónapokban mérséklődni fog” – magyarázta Vámos György.

A műszaki cikkek ára is csökkenhet

Meg is volt már a trendforduló, hiszen februárban – éves összehasonlításban – már csökkent a fogyasztói árindex. Sőt, havi összevetésben már tavaly októbertől fékeződik az infláció. A tendencia a következő hetekben felgyorsulhat, hiszen a forint erősödésének köszönhetően hamarosan a műszaki és elektronikai termékek ára is csökken. Ezeknek az árucikkeknek a zömét ugyanis külföldről és euróért veszik meg a kereskedők, és ha erősödik a forint a közös valutához képest, akkor kevesebbe kerülnek.

Erősödhet a kereskedők közötti versenyt

Hétfőn egyébként létrejött az a munkacsoport, amely az online árfigyelő rendszert készíti elő. Ezzel is fel akarja venni a harcot az infláció és a drágulás ellen a kormány. A munkacsoport feladata a megfelelő jogi környezet megteremtése, az adatbázis mielőbbi létrehozása.
 
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozhatja a kereskedők közötti versenyt, erősíthetik a vásárlói tudatosságot. És persze tovább csökkentik az inflációt.
 
A bolti árak ismerete fontos információ lehet a vevőknek, akik oda mennek vásárolni, ahol olcsóbban kapják meg az általuk kiválasztott termékeket.
 
Ez még akkor is így van, ha a korábbiakhoz hasonlóan, most januárban is emelkedtek a bérek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete megközelítette az 530 ezer forintot. Ez azt jelenti, hogy a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig csaknem elérte a 365 ezer forintot. Ez nagyjából 16 százalékos emelést jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest.
 
Bár a bérek emelkedése a fogyasztást, ezzel együtt az infláció emelkedését erősítheti, de a Híradónak nyilatkozó elemző szerint ennek semmi realitása nincs. A fogyasztói árindex ugyanis biztosan tovább csökken majd.

Felgyorsulhat az infláció csökkenése

„Azok a hatások, amelyek 2022-ben leginkább megemelték az inflációt, tehát a növekvő energiaárak, a nagyon aszályos mezőgazdasági év, a forint árfolyama, ezek 2023-ban nem jelentkeznek, hiszen a forint azóta jelentősen erősödött, az energiaárak lejjebb jöttek, vélhetően még egy olyan rossz mezőgazdasági év nem lesz, mint 2022-ben, s mindezek a hatások eredményezték azt, hogy már elkezdődött az infláció csökkenése. És, hogyha mindezek a tényezők tartósak maradnak, akkor ez az inflációs csökkenés felgyorsulhat” – részletezte Tóth Levente a BANK360-csoport vezető elemzője.
 
Ez azt jelenti, hogy már az év első felében 20 százalék alá mehet, és onnantól kezdve pedig egyre nagyobb ütemben egy számjegyűvé válik az év végére.
 
A folyamatot erősítik a kormány inflációt csökkentő intézkedései és a jegybank kamatpolitikája, aminek eredményeként a monetáris tanács továbbra is 13 százalékon tartotta az alapkamatot, mert a Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás.
 
Forrás és kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek