Nem kell kivonulni a református templomokból, karácsony első és másnapján is délelőtt fél tíztől tarják az istentiszteleteket a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban. Bán Csaba református lelkipásztor a Rádió7-nek elmondta, hogy aki nem akar személyesen jelen lenni, felvételről is megtekintheti a szertartást. Hozzátette, karácsonykor teljesedik be az adventi várakozás. A gyermek Jézus születésével Isten szeretete ölt testet, jelenléte a világban a rólunk való isteni gondoskodás inkarnációja. Bán Csaba erről részletesen így nyilatkozott: „Jézus Krisztus, a kisded, óvásra, védelemre szorul, vigyázni kell rá, úgy tűnik, mintha az embernek kellene ezt megtennie Jézus Krisztussal szemben. Miközben a karácsonyban az inkarnáció, a testté válás van sokkal inkább benne. Krisztusban az Isten kegyelmének, szeretetének testet öltéséről van szó. Éppen ő az, Krisztus, aki vigyáz ránk az ő szeretetével, irgalmával és ittléte ebben a világban gondoskodás a mi számunkra.”
Kép forrása: erdmost.hu