Hírek / Közélet

Jónak lenni jó! – Már csaknem 21 millió forint gyűlt össze

2021. november 17. 07:00 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Már csaknem 21 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányában. Idén a járvány miatt árván maradt gyerekeknek segít a közmédia, a Regőczi Alapítványon keresztül. A 1357-es számon egy hívás vagy SMS 500 forintot jelent – számolt be az M1 Híradója.
 
Az adományvonal az év végéig elérhető. A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány.
 
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az alapítvány kuratóriumának elnöke az M5-ön arról beszélt, hogy már több száz családon segített az alapítvány.
 
„A tapasztalat az, hogy ugye körülbelül hatszáz családról beszélünk, szinte hatszázféle élethelyzet. Hiszen van olyan édesapa mondjuk, aki a hetedik gyermekével várandós feleségét veszítette el. A kisbabát meg lehetett menteni, ő ottmaradt a hét gyermekkel egyedül. De van olyan, hogy találkoztam egy négy gyermeket nevelő roma asszonnyal, akinek a legnagyobb gondja az, hogy egyáltalán fedél legyen a gyermekek és a család feje felett” – fogalmazott Herczegh Anita.
 
A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. Olyan világsztárok csatlakoztak korábban az összefogáshoz, mint Bud Spencer, Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie, Brad Pitt, Jean-Paul Belmondo vagy Lewis Hamilton.
 
A relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.
 
A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme-, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívó sisakja felajánlásával járul hozzá a gyűjtéshez.
 
A Regőczi István Alapítvány bankszámlaszámai, amelyre érkezhetnek adományok:
 
HUF 11705084-21448492-00000000
EUR IBAN: HU20 1176 3055 5885 6886 0000 0000
USD IBAN: HU26 1176 3055 5885 7014 0000 0000
 
Az adományvonal: 1357. A hívások díja egységesen: 500 Ft/hívás, sms
 
Forrás és kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek