Hírek / Kultúra

Jótékonysági koncerttel támogatja a zeneiskola alapítványát a Giovani Artisti

2019. május 13. 15:03 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Jótékonysági koncertet ad Vásárhelyen a Giovani Artisti Vonósnégyes csütörtökön délután fél hattól a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola Mária Valéria utcai koncerttermében. Vágó János igazgató a Rádió 7 érdeklődésére elmondta, hogy a zenekar tagjai az iskola korábbi vagy jelenlegi zenetanárai, akik a hangversennyel szeretnék támogatni az intézmény alapítványát. A belépés díjtalan a koncertre, de támogató jegyek megvásárlásával segíthetik az érdeklődők a Hódmezővásárhely Művészeti Oktatásáért Alapítványt. A szervezet célja a zenei pályára készülő hátrányos helyzetű tanulók segítése elsősorban a hangszervásárlásban, illetve a táboroztatásban. Vágó János erről részletesen így nyilatkozott: „Mivel a zenészeknek kötődésük van ehhez az iskolához ezért ajánlották fel épp ennek az alapítványnak, ennek a koncertnek a bevételét. A zenekar egyébként aktív vonósnégyes. Különböző koncerteken játszanak, különféle alkalmakkor itt, Hódmezővásárhelyen is. Az alapítvány célja, főként a tehetséges tanulók segítése, illetve a hátrányos helyzetűek segítése.”

Kép forrása: giovaniartisti.hu


next 5

A mi világunk

Hírek