Hírek / Közélet

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 18. 07:03 Közélet | Szerző: Megyeri József

A Vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken Bakonycsernyén, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar vidék olyan tartalékokkal rendelkezik, amelyek az állandóságot nyújtják ebben a gyorsan változó, gazdasági és társadalmi kihívásokkal teli időszakban is. Éppen ezért mindent meg kell tennünk az agrárium és a vidék megerősítéséért. Ne feledjük, a vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti - tette hozzá.

Nagy István kiemelte: a kistelepülések számára rendkívül fontosak a jó minőségű külterületi utak, amelyek összekötik a tanyákat, a vállalkozások telephelyét a településsel, és segítik igazi gazdasági egységként működni e településeket. Így a komfortosabb élet mellett hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez is.

A miniszter kitért arra is, hogy a külterületi helyi közutak fejlesztésére 2016-ban jelent meg az agrártárca egyik kiírása, a kérelmeket pedig 2019 januárjáig nyújthatták be az érintettek. Támogatást összesen 875 pályázat nyert mintegy 43 milliárd forint értékben. Ez a felhívás hozzávetőleg 1000 kilométer külterületi út felújítását segítette elő.

A Vidékfejlesztési program másik útfejlesztéssel kapcsolatos felhívása 2021-ben jelent meg, és erre pályázott sikerrel a bakonycsernyei önkormányzat is. A kiírás keretében lehetőség adódott egyebek mellett közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztésekre, zöldterület-építési, útfásítási munkákra vagy buszmegállók fejlesztésére.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy továbbra is lehetőséget kívánnak teremteni az önkormányzatok számára a külterületi közutak fejlesztésére, az ezzel kapcsolatos felhívás várhatóan 2024 őszére válik elérhetővé - írta az AM.

MTI

Fotó: Illusztráció


next 5

A mi világunk

Hírek