Több fejlesztést is tervez jövőre a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Kara. Mikó Józsefné Jónás Edit dékán a Rádió 7-nek elmondta, hogy jövőre is folytatják a gyakorlatorientált duális képzést, megerősítve a környékbeli nagy- és kisüzemi gazdaságokkal kialakított korábbi kapcsolatokat. Hozzátette: kutatócsoportokat hoznak majd létre, és hangsúlyt helyeznek arra is, hogy fiatal egyetemi oktatókat hívjanak meg a karra tanítani. Közlése szerint ebben az évben a hallgatói tereket is igyekeznek megújítani, XXI. századivá alakítani diákjaik számára. Mikóné Jónás Edit erről részletesen így beszélt: „A hallgatói életet, életteret szeretném valamilyen szinten megváltoztatni, pozitívabbá tenni. A hallgatók számára olyan életteret biztosítani, amely megfelel a mai, modern világ követelményeinek. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, csak egy erősebb wifi hálózatban, vagy egy közösségi térnek a kialakításában, hogy ne csak arra emlékezzenek a hallgatók, hogy ők idejártak mezőgazdaságot tanulni hanem, hogy ők itt milyen jól érezték magukat, akkor is, amikor szünetek voltak, akkor is, amikor nem az órán voltak.”
Kép forrása: vasarhely24.com