Hírek / Kultúra

József Attila Makón vált költővé

2023. március 23. 11:56 Kultúra | Szerző: Török Mónika

József Attila egyenlő Makóval. Nemcsak azért, mert a gimnáziumi, illetve fiatal, ifjú éveit Makón töltötte, hanem azért, mert Makón vált költővé, a városban írta első köteteit – mondta Szikszai Zsuzsanna a Rádió7 Közös Nevezőjében. A József Attila Múzeum igazgatója hozzátette, ennek tudatát szeretnék erősíteni a március 31-én nyíló új tárlatukkal. Hozzátette: egy kiállítás-vezetőt is készítettek, amely a német, angol, román és szerb látogatóiknak nyújt majd segítséget.

„Köteteit mondok, és nem véletlenül, mert ugye a Szépség koldusáról tudunk, de a Lovas a temetőben kötetről kevesebben tudnak. Erről is hallhatnak, meg láthatnak majd. Több eredeti dokumentumot is kiállítunk, mivel nagyon sok dedikációnk van.  Próbáljuk ezt a kort oda varázsolni, amellett, hogy láthatóvá válik a mai kor is. Tehát azt szeretnénk, hogy időszerűvé tegyük József Attilát" - mondta Szikszai Zsuzsanna.


next 5

A mi világunk

Hírek