Hírek / Közélet

Június 15-éig lehet e-mailben javaslatot tenni az idei Gizella-díjasokra

2021. május 7. 12:52 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Idén is várja a jelöléseket a Gizella-díjra a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány. Kószó Péter kuratóriumi elnök a jelölő szervezet nevében Gizella napján arra kérte a vásárhelyieket, olyan köztiszteletben álló polgárokat javasoljanak, akik érdemesek a megbecsülésre. A 2018-as alapítású díjra e-mailben várják a jelöléseket a gizella@pmva.hu címre, június 15-ig. Kószó Péter elmondta, hogy a nagyszámú jelölésnek köszönhetően az utóbbi években 2-2 díjat ítéltek oda. Az alapítvány céljai szerint az elismerés a város iránti hűséget szimbolizálja. A díjjal külön erre az alkalomra készített díszes oklevél, emlékplakett és nettó 1.000.000 forint is jár, az elismerését Szent István király napjához kapcsolódóan adják majd át. Kószó Péter erről részletesen így nyilatkozott: „A Boldog Gizella-díjat azon célból alapítottuk, hogy azon hódmezővásárhelyi személyek, akik nagyon sokat tettek Hódmezővásárhelyért, életútjukkal, példamutató polgári magatartásuk elismeréseként a Boldog Gizella- díjban részesüljenek.”

Kép forrása: Megyeri József


next 5

A mi világunk

Hírek