Hírek / Közlekedés és kék hírek

Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden

2020. november 27. 14:47 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Czabarka János

Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden, a férfiak elsősorban amfetamint árusítottak csaknem egy éven át - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Szabó Szilvia elmondta, a megalapozott gyanú szerint a középkorú férfiak társaikkal együtt 2019 végétől egészen elfogásukig kiterjedt fogyasztói kört szolgátak ki Szegeden, részükre elsősorban amfetamint tartalmazó kábítószereket értékesítettek.
    A kábítószert maguk vásárolták, majd adagolták, csomagolták, tárolták és továbbértékesítették fogyasztóiknak, legutoljára csütörtökön, amikor a nyomozók egyszerre tartottak kutatást több szegedi, egy békéscsabai és egy mezőberényi ingatlanban - közölte a százados.
    
A rendőrök több kilogramm kábítószert - marihuánát, amfetamint, a kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Emellett a vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottaktól több személygépjárművet, karórát és készpénzt is lefoglaltak több millió forint értékben - tudatta a szóvivő.

    A három férfit ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbevételük mellett, a rendőrség kezdeményezte letartoztatásukat.

Kép forrása: dehir.hu


next 5

A mi világunk

Hírek