Lencsevégen címmel fotópályázatot hirdettek Csanyteleken egy uniós pályázatnak köszönhetően, témája a karanténban töltött legszebb pillanatok megörökítése. Dudás Evelin, a projekt szakmai vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a pályázat első három helyezettje otthon is használható sporteszközöket nyerhet, a többi résztvevő pedig szerényebb tárgyi jutalmazásban részesül. Hozzátette: a pályázatra még nevezhetnek az érdeklődők, ezt vagy egy fotómontázzsal, vagy öt darab fotóval tehetik meg.
„Ennek a programelemnek a célja a tehetség kibontakoztatása. A fotózásban tehetséges fiatalok népszerűsítéséről beszélünk. A Lencsevégen című fotópályázatra a 7-től 18 éves gyermekek pályázhatnak. Május 17-éig fogadjuk a pályamunkákat” – fogalmazott Dudás Evelin.