Hírek / Közélet

Kegyelemdöfés lehet a cégeknek a Karácsony-féle adó

2020. október 14. 07:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Egyre több vállalkozás és szakmai szervezet tiltakozik a főpolgármester által beharangozott fővárosi adóemelés ellen. Karácsony Gergely újraindítási adót szedne a nagyobb cégektől, szerinte ebből a pénzből kellene kezelni a gazdasági válságot Budapesten. A tiltakozók szerint az adóemelés éppen az ellenkező hatást érné el, tovább rontaná a gazdasági helyzetet, és sok cég elhagyná a fővárost – hangzott el az M1 Híradójában.
 
Nehéz időszakot élnek át az autókereskedések, csak elvétve érkeznek vásárlók, azok is jobbára csak nézelődnek.
 
Becslések szerint idén jelentősen, akár a negyedével is visszaeshet a cégek éves forgalma a tavalyihoz képest, és ebben a helyzetben a főváros most csavarna egyet rajtuk azzal, hogy megemelné az iparűzési adót fél százalékkal.
 
„Békeidőben is szörnyűnek érezzük, de válsághelyzetben egyszerűen katasztrofális” – így értékelte az adóemelési javaslatot Ormos István, a főváros egyik legrégebbi autóértékesítéssel foglakozó vállalkozásának vezérigazgatója. Számukra az extra teher mintegy 12 millió forint pluszkiadást jelent éves szinten.
 
Az iparűzési adó kivetésének szabályait a helyi adókról szóló törvény szabályozza, ami két százalékban maximálja az adómértékét. Vagyis, a Fővárosi Önkormányzat félszázalékos emelése lényegében 25 százalékos tehernövekedést jelent a cégeknek. A főpolgármester a múlt héten Budapest működőképességének fenntartásával indokolta tervet.
 
Kiemelt nemzetgazdasági érdek, nem csak egyszerűen a fővárosi önkormányzat érdeke, hanem a budapesti polgárok érdeke és a gazdaság minden szereplőjének az érdeke” – magyarázta Karácsony Gergely.
 
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara problémásnak látja az adóemelés ötletét, mert válogatás nélkül büntet.
 
A kamara elnöke szerint azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a válság miatt csődközelben vannak, akár kegyelemdöfés is lehet a tervezett adóemelés. Más cégek pedig lehet, hogy elhagyják Budapestet. Nagy Elek azt mondta: a válságban segíteni kell a cégeket, nem pedig sújtani.
 
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint az új fővárosi adó, az ipa plusz azokat a kereskedéseket is sújtja, amelyeknek a járványhelyzet miatt már amúgy is jelentős többletkiadásaik voltak. Vagyis szerinte az extra teher, Karácsony Gergely állításával szemben nem kiemelt nemzetgazdasági érdek, hanem egy büntetőadó.
 
Közben csatlakozott a tiltakozókhoz a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is. A szervezet szerint semmilyen formában nem fogadható el a tervezett fővárosi adóemelés.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: 24.hu


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner