Hírek / Kultúra

Keresztet avattak a kommunizmus áldozatainak emlékére Vásárhelyen

2022. február 25. 18:44 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Keresztet avattak a kommunizmus hódmezővásárhelyi áldozatainak emlékére pénteken este a Római Katolikus Temetőben. Az emlékhelyet Détár Zoltán magánszemély felajánlásával a Szeretem Vásárhelyt Egyesület alakította ki. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta: a kommunizmus az 1940-es években felszámolta a polgári társadalmat Hódmezővásárhelyen, pontosan úgy, mint ahogy arra a jelenlegi városvezetés is vállalkozik.

„Időről időre azt tervezik, hogy véget vessenek a Hunyadi János alapította Hódmezővásárhelynek. Még az írmagját is szeretnék kiirtani a polgári gondolatnak, az összetartozásnak, a keresztény civilizációnak ebből a közösségből. Nehezen érthető emberi ésszel az 1944-es hódmezővásárhelyi orosz bevonulás után csaknem 80 évvel, hogy a kommunizmusnak, mint ideológiának, hogyan lehetnek mai is hívei és hirdetői” – jelentette ki Lázár János.


next 5

A mi világunk

Hírek