A vízszennyezésről, a védett állatokról, a környezettudatos vásárlásról, valamint a környezetvédelem és a néphagyományok kapcsolatáról is szó esik a hódmezővásárhelyi Klímanócska-táborban.
Bozókiné Szabó Ildikó, a Klímanócska Program és a Szabadság téri Óvoda szakmai vezetője a Rádió 7-nek elmondta: a tábor két egyhetes turnusból áll, az első hétfőn kezdődött meg. Összesen ötvenkettő gyermek ismeri meg a foglalkozások által a környezet- és klímavédelmi problémákat.
„Négy éves kortól tíz éves korig szoktuk meghirdetni a tábort, de vannak visszatérő gyerekeink, akik már tizenegy, tizenkét évesek. Vannak, akik egyébként is Klímanócskák, de vannak olyanok is, akiket érdekel a program, vagy a jövőben szeretnének Klímanócskák lenni. Ezáltal nagyon sokszínű a tábor, és sok ismeretet tudunk egymásnak nyújtani” – tette hozzá Bozókiné Szabó Ildikó.
A témáról bővebben július 21-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!
Fotó: Klímanócskák Facebook-oldala