Hírek / Közlekedés és kék hírek

Kettő autót lopott el egy éjszaka alatt egy férfi Mindszenten

2023. május 31. 14:45 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Török Mónika

A vásárhelyi rendőrök nyomoztak annak a férfinak az ügyében, aki tavaly egy éjszaka alatt két autót is ellopott. A rendőrségi honlap azt írja: zárt kapun mászott az elkövető december 27-én egy mindszenti udvarra, majd a házban megkereste az udvaron álló autó indítókulcsát. A kaput belülről kinyitva kitolatott, majd miután visszacsukta, elhajtott a helyszínről. Az autóval Szegvár külterületén árokba csúszott és totálkárosra törte azt. A hódmezővásárhelyi rendőrök az adatgyűjtés során néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit elfogtak, előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek. Mint kiderült a férfi az esetet megelőző néhány órában egy kerékpárt, valamint egy másik autót is ellopott Mindszenten, amit egy szántóföldön hátrahagyott. Bűnlajstromját tetézte azzal, hogy nem sokkal korábban kábítószert is fogyasztott. Ellene nagyobb értékre elkövetett lopás és kábítószer birtoklás miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, vádemelést javasolnak.

Fotó: police.hu


next 5

A mi világunk

Hírek