Tanmesék az emberi testről címmel tartott Makón előadást Kovács Miklós Imre. A makói születésű fogműves mester a Rádió 7-nek arról számolt be: járja a világot és olyan mozgásformákkal, illetve egyéb hasznos ötletekkel ismerteti meg az embereket, melyek megkönnyítik a különféle betegségekből való felépülést. A legtöbb idejét Kínában tölti, ahol iskolákban oktatja az általa kitalált és szabadalmaztatott módszereket. Kovács Miklós Imre hozzátette: nem tudományos előadásokat tart, hanem inkább mesél ezekről a lehetőségekről.
Kovács Miklós Imrétől megtudtuk: olyan módszereket is kidolgozott, melyek például egy súlyos gerincműtét után való rehabilitációban tud segíteni a páciensnek. Egy másik ötlete pedig a fejfájást enyhíti. Az általa kifejlesztett lehetőségek iránt a legfogékonyabbak a kínaiak, ezért is oktat az ázsiai országban.