Hírek / Közélet

Kisebb az ATEV szagterhelése a városban a korábbi évekhez képest

2020. július 1. 09:16 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Kisebb a szagterhelés Vásárhelyen az ATEV Zrt. környezetkímélő beruházásainak köszönhetően, mint az elmúlt években. Erre Horváth Zoltán önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet Cseri Tamással és Szél Istvánnal közös sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett arra, hogy Hódmezővásárhely mezőváros, sokszor a szántóföldek trágyázása, vagy a közeli sertéstelep szaga is érezhető a levegőben, mindez együtt jár a mezőgazdasággal, csakúgy, mint annak elfogadása, hogy állati tetemeket kezelő cég működése is bocsát ki kellemetlen szagokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy káros, ha a vásárhelyi polgármester szembefordítja egymással a lakosokat és a mezőgazdaságból élőket az ATEV ügyében. Horváth Zoltán erről részletesen így nyilatkozott: „Folyamatosan olyan fejlesztések, beruházások zajlanak a cégnél, amelyek arra hivatottak, hogy csökkentsék ezt a szaghatást. Arra kérném polgármester urat, hogy ne csináljon politikai kampányt, politikai támadást a város egyik legnagyobb adófizetője ellen. Nagyon káros az is, ha szembe fordítja egymással a kertvárosiakat, belvárosiakat és a mezőgazdaságból élőket.”


next 5

A mi világunk

Hírek