Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Kiskertész napot szerveztek a makói Galambban

2019. szeptember 29. 07:43 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A makói Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium tankertjében szombaton ötödik alkalommal rendezték meg a kiskertész napot. Horváth Zoltán igazgató a Rádió 7-nek elmondta: ezzel az eseménnyel nyitják meg a beiskolázási kampányukat, elsősorban az általános iskola végzősei, illetve szüleik ismerhetik meg mindazt, amivel az intézményben foglalkoznak. Az ősz a betakarítás ideje, így a tankertben megtermett zöldségeket, gyümölcsöket is megkóstolhatták a vendégek, de bepillantást nyerhettek a feldolgozásukba is. Emellett még kertészeti tanácsokat is kaptak a szakemberektől.

Horváth Zoltán kitért arra is, hogy a termények mellett számos munkagépet is megnézhettek közelről a jelenlévők. A gyerekek legnagyobb kedvencei a traktorok voltak, szívesen fel is ültek rájuk. Az édesszájúaknak sem volt okuk a panaszra, ugyanis lekvárt is főztek a tankertben, amit szintén meg lehetett kóstolni. A legkisebbek pedig többféle kisállatot is simogathattak.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek