Hírek / Sport

Kisorsolták az Eb-selejtező csoportjait

2022. október 10. 07:15 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Csupa kelet-európai ellenfelet kapott a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak vasárnapi sorsolásán.
 
Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a Nemzetek Ligájában elért sikeres szereplésének köszönhetően a legerősebb kalapból húzták ki a frankfurti eseményen, majd ellenfélül a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttest kapta a G csoportba.
 
„Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzeni. Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is” – értékelte a sorolást az olasz szakvezető a magyar szövetség honlapján.
 
„A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban” – tette hozzá.
 
Rossi és játékosai két riválisról kellemes emlékeket őrizhetnek: 2020 őszén a nemzeti együttes 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Eb-pótselejtező elődöntőjében, míg Szerbiát idegenben 1-0-ra verte, hazai pályán pedig 1-1-es döntetlent játszott a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, amelyből csoportelsőként feljutott.
 
Rossi regnálása idején a magyarok Montenegróval is találkoztak már, de 2019 szeptemberében a podgoricai barátságos mérkőzésen 2-1-re kikaptak.
 
Litvániával viszont meglehetősen régen, 2015 nyarán csapott össze legutóbb a magyar csapat, amely akkor Debrecenben 4-0-ra győzött barátságos találkozón. A selejtezősorozatban jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben is dupla fordulót rendeznek.
 
Mivel a magyarok ötcsapatos csoportba kerültek, így tíz forduló során kétszer szabadnaposak lesznek.
 
Németország házigazdaként biztos résztvevő, így nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra.
 
A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.
 
z A, B és C divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár.
Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.
 
A németországi Eb-t 2024-ben június 14. és július 14. között rendezik.
 
Az Eb-selejtező csoportjai:
 
  • A csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Georgia, Ciprus
  • B csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
  • C csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
  • D csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
  • E csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer-szigetek, Moldova
  • F csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
  • G csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
  • H csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Luxemburg, Észak-Írország, San Marino
  • I csoport: Svájc, Izrael, Románia, Kazahsztán, Fehéroroszország, Andorra
  • J csoport: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Koszovó, Szlovákia, Liechtenstein
Forrás és kép: M4Sport


next 5

A mi világunk

Hírek