Hírek / Sport

Kisteleken tartották a Hungarian Open Nemzetközi Karate Bajnokságot

2022. október 19. 07:45 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Az október 8-9-én megrendezett versenyre készülve a szervezők a helyi segítőkkel szinte teljesen új arculatot adtak a város sportcsarnokának, így az ide érkezők már a külsőségek alapján is a karate világában találhatták magukat. Azonban nem csak a külsőségek, hanem a hangulat, a lebonyolítás, a három tatamin sorra kerülő versenyek is igazolták a tételt, miszerint: „A legjobb pengét a legforróbb tűzben edzik”.
 
A rendkívül színvonalas rendezvény a pénteki regisztrációval és a mérlegeléssel vette kezdetét, majd szombaton a kata verseny, a gyermek és a felnőtt versenyek küzdelmei jelentettek elsőrangú szórakozást a nézőknek, és professzionális küzdelmeket a résztvevőknek. Időközben persze sor került az ünnepélyes megnyitóra is, ez alkalmából a karatékákat a város nevében Nagy Sándor polgármester köszöntötte, aki korábban szintén sportszerűen foglalkozott a küzdősporttal.
 
A Hungarian Open Nemzetközi Karate Bajnokságon 13 nemzet 225 sportolója vett részt. A résztvevő nemzetek: Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Szerbia, Románia, Ukrajna (menekült státuszban lévő ukrán versenyzők), Németország, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Izrael, Argentína, Lengyelország. A verseny díszvendége az IKO Kyokushinkaikan Világszövetség egyik igazgatója, Katsuhito Gorai volt, aki a verseny utáni napon egy nemzetközi szemináriumot tartott a verseny résztvevőinek – tudtuk meg Shinan Kószó Ildikótól, a verseny főszervezőjétől.
 
A rendkívül színvonalas megmérettetésen a hazai versenyzők közül bajnoki címet szerzett Polák Leila női formagyakorlatban és női 55 kg-os küzdelemben is, Szalai Gréta +65 kg-os küzdelemben, míg a formagyakorlat versenyszámban első helyen végzett a férfiaknál Ördög Balázs, a senior korcsoportban Gyuris Tamás, a csapat formagyakorlat megmérettetést pedig a Pápai Balázs-Pápai Bertalan-Tóth Péter összeállítású magyar csapat nyerte.
 
Az IKO Branch Chief elmondta azt is, hogy nagyon sok munka és előkészítés, szervezés előzte meg a versenyt, sok segítővel dolgoztak, akiknek a támogatókkal együtt köszöni a közreműködést. A Hungarian Opent értékelve pedig Shinan Kószó Ildikó kiemelte: A sportág japán vezetője, Katsuhito Gorai nagyon pozitívan nyilatkozott a verseny szervezéséről és lebonyolításáról, a külföldi csapatok pedig a vendégszeretetet méltatták a visszajelzésekben.
 
Forrás és kép: kistelekjaras.hu


next 5

A mi világunk

Hírek