Hírek / Egyéb/Archív

Kitakarították az apátfalvi turistautat

2021. május 17. 17:13 Egyéb/Archív

Az apátfalvi önkormányzat ismét kitakarította a saját szakaszát a turistaútvonalon. Szekeres Ferenc polgármester a Makóhíradónak kifejtette, hogy minden évben legalább kétszer megteszik ezt, attól függően, mennyire nőnek a turistaösvény melletti bokrok. Az apátfalvi szakaszon közfoglalkoztatottak dolgoztak, egyikük gépen ült a másik két-három pedig dobálta rá a nagyobb fadarabokat. A  portál felidézte, hogy egy igazi turisztikai attrakció a természetet és a természetjárást szeretők számára a Makó és Apátfalva közt, a Maros-parton húzódó turistaútvonal, mely felújítására tavaly nyert 400 ezer forintot az egyik áruházlánc papírkorongos szavazásán a Hajdu Gábor vezette Makói Természetbarát Sportegyesület. Az egyesület egy olyan korszerű, tizennégy kilométeres túraútvonal kialakítását tervezte Fodor Ferenc ötlete nyomán a Maros-parton, melyet nem csupán túrázók, de a kocogni vágyók, illetve a kerékpározók is használhatnak. A makói részen meglévő, már rossz állapotban álló tanösvényt újították fel, s hosszabbították meg Apátfalváig.
 
Kép forrása: makohirado.hu
 


next 5

A mi világunk

Hírek