Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Korszerűsítették Mezőhegyes elavult szennyvíztisztító telepét

2021. június 18. 07:45 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Szinte teljesen megújult Mezőhegyes 1976-ban épített szennyvíztisztító telepe. Pap István Tibor polgármester a 680 millió forintos projekt átadóünnepségén elmondta: több mint nyolc évet kellett erre várni, hiszen még 2012-ben tárgyalt elsőként az akkori városvezetés ennek a beruházásnak a szükségességéről. A polgármester hozzátette: a telep berendezéseit utoljára 1987-ben újították fel, illetve cserélték le a legrosszabb állapotban lévő elemeit, így már nagyon ráfért a modernizálás. Pap István Tibor kiemelte: a város lakosai számára ez a fejlesztés nagyon fontos, hiszen most már 21. századi technológiával és környezetbarát módon tisztul meg Mezőhegyes szennyvize.

A projekt kivitelezését az A-G Híd Konzorcium végezte el. Kovács László építésvezetőtől megtudtuk: a legrosszabb állapotban lévő elemeket elbontották és újakat építettek a helyükre. Így többek között létesítettek egy fedett iszapszikkasztót a régi nyitott helyett, megújították a szennyvíz fogadására szolgáló állomást, a gépházat is újjáépítették, de leaszfaltozták a telephez vezető utat és parkolókat is kialakítottak. Mivel zöldmezős beruházásról van szó, így parkosítottak és fákat, bokrokat is ültettek.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek