Hírek / Közélet

Koszorúzást tartottak Vásárhelyen Görgei Artúrra emlékezve

2020. január 31. 10:00 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Görgei Artúr születésnapján emlékeztek az 1818. január 30-án született 48-as honvédtábornokra a róla elnevezett vásárhelyi utca falán lévő emléktáblájánál. Az ünnepségen Pintér István mondott beszédet. A történész a Rádió 7-nek elmondta, feltett szándéka, hogy az évfordulón időről időre felidézze Görgei Artúr életútját, ezzel mutatva valós történelemi értékelést a korábban tévesen árulónak bélyegzett, és a világosi fegyverletétel után negatív színben feltüntetett egykori hadügyminiszterről. A magyar hadsereg néhai főparancsnokáról Szász Károly Görgei Artúr című versével és koszorúzással emlékeztek meg.  Pintér István erről részletesen így nyilatkozott: „Pár éve határoztam el, hogy minden évben a születésnapján, január 30-án megemlékezünk Görgeiről. Tavaly május 21-én sikerült egy emléktáblát is ideraknunk. Ezt a hazafias nevelés szempontjából is rendkívül fontosnak tartom, szerencsére most is voltak diákok a Cseresnyés Kollégiumból.”


next 5

A mi világunk

Hírek