Hírek / Kultúra

Kotormán Norbert a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa

2020. november 21. 13:44 Kultúra

Rendhagyó módon, október első vasárnapja helyett az ősz végén, november 22-én nyílt volna meg Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat,azonban a koronavírus-járvány korlátozásai miatt zárt ajtók mögé kényszerült az idei kiállítás. Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat társkurátora bejelentette: a folyamatosság nem szakadt meg, ugyanis 154 művész 214 alkotása került a helyére az elmúlt hetekben ‑ Pogány Gábor címzetes kurátorral közös rendezésben ‑a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszinti tereiben.

 

A kiállítás a muzeális intézmények látogathatóságának feloldását követően válik megtekinthetővé a kiállító művészek és a művészetkedvelő közönség számára, és egy későbbi időpontban rendezi mega Tornyai János Múzeuma díjátadó ünnepséget. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet a Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Kotormán Norbert szobrászművész nyerte el, aki több, mint negyedszázada rendszeres kiállítója a tárlatoknak és számos kimagasló szakmai elismerést tudhat magáénak az elmúlt években – a tavaly megkapott Munkácsy-díja mellett az Őszi Tárlatokon is rendszeresen díjazták munkásságát. Kotormán Norbert Bögöly című munkája egy nagyon kortárs plasztika – mondta el a Képiró Ágnes kurátor.

A fehér laminált akrilból készült, különlegesen kidolgozott, méretarányos ló ugyanis csupán a posztamense az állat ágyékán parazitaként megbúvó „csípős légynek” – erre utal a mű alcíme is: Parazita posztamentum. Az alkotás további egyediségét az adja, hogy a statikailag tökéletesen álló munka egy pontján a falhoz támaszkodik, így mélydomborműként is értelmezhető. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíját a tárlatok hű és kimagasló kvalitású alkotójának, Tenk László festőművésznek ítélte a zsűri, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotormán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti át. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíjában a vásárhelyi tárlaton először kiállító, a hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, Bukta Imre részesült, a Galyasi Miklós-díjatÁgnes von Uray festőművész kapja. A Fiatal Festők Nívódíját Szabó Franciska festőművész érdemelte ki, Szurcsik József Munkácsy-díjas grafikus- és festőművészt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének tanszékvezetőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma díjával ismerték el. Végh Júlia festőművész a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját, a hazai grafika doyenje, Gyulai Líviusza Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, Vető Orsolya Lia festőművész a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány elismerésében részesül. Papageorgiu Andrea festőművészt a Hód-Mezőgazda Zrt. díjával, Fekete László szobrászművészt a Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díjával, Czene Márta festőművészt Kincses Pál vállalkozó díjával, míg Szabó Menyhért szobrászművészt az SV-2010 Kft. díjával jutalmazták. Munkajutalomban részesült Révész Anna festőművész (Bandula Kisvendéglő), Plank Antal szobrászművész (Vásárhelyi Róna Kft.), Sipos Boglárka grafikusművész (Hódagro Mezőgazdasági Zrt. és egyben a Rékassy Csaba nevét viselő különdíj), Nagy-György Ágnes keramikusművész (Daru Árpád vállalkozó) és Tayler Patrick Nicholas festőművész (Kurucz D. István festőművész Emlékére díj).

 

A kiállítás tervezett megnyitására megjelent, de csak a tárlat látogathatóságát követően megvásárolható, 148 oldalas, kétnyelvű katalógus előszavában Nátyi Róbert művészettörténész ekképpen fogalmaz: „Összegzésképpen az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotó közössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is […] érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúra kedvelőváros jóvoltából esztendőszám adnaktalálkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin ésa szakma »kanonizált« nagyságain át.”

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlatot a járványi korlátozások feloldását követően, 2021. március 28-ig díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A 67. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT DÍJAZOTTJAI

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíja és a Tornyai-plakett

Kotormán Norbert szobrászművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíja

Tenk László festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia

Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíja

Kotormán Ábel szobrászművész

 

Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díja

Sulyok Gabriella grafikusművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíja

Bukta Imre festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíja

Ágnes von Uray festőművész

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíja

Szabó Franciska festőművész

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma díja

Szurcsik József festő- és grafikusművész

 

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díja 

Végh Júlia festőművész

 

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat díja

Gyulai Líviusz grafikusművész

 

Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja

Vető Orsolya Lia festőművész

 

Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díja

Fekete László szobrászművész

 

Hód-Mezőgazda Zrt. díja

Papageorgiu Andrea festőművész

 

Kincses Pál vállalkozó díja

Czene Márta festőművész

 

SV-2010 Kft. díja

Szabó Menyhértszobrászművész

 

Bandula Kisvendéglő munkajutalma

Révész Anna festőművész

 

Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma

Sipos Boglárka grafikusművész

 

Vásárhelyi Róna Kft. munkajutalma

Plank Antalszobrászművész

 

Kurucz D. István festőművész Emlékére díj

Tayler Patrick Nicholas festőművész

 

Daru Árpád vállalkozó munkajutalma

Nagy-György Ágneskeramikusművész

 

Rékassy Csaba Különdíj

Sipos Boglárka grafikusművész

 

Képek forrása: Elek András


next 5

A mi világunk

Hírek