Hírek / Közélet

Kovács Elvira, a VMSZ politikusa lett a szerb parlament egyik alelnöke

2022. augusztus 3. 06:45 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A Vajdasági Magyar Szövetség politikusát, Kovács Elvirát választották meg a szerb parlament egyik alelnökének a parlament alakuló ülésének második napján, kedden Belgrádban.

Kovács Elvira a 2020-as parlamenti választásokat követően is a parlament egyik alelnöke volt.

Az egész napon át tartó, sértegetésektől és személyeskedéstől sem mentes vita után az új házelnök Vladimir Orlic, a Szerb Haladó Párt képviselője lett, aki az előző megbízatási időszakban szintén a képviselőház egyik alelnöke volt.

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 120 jutott a legnagyobb szerb pártnak, az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak (SNS). Az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista 38 képviselővel rendelkezik, míg a Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS) 31 politikusa került be a parlamentbe. A Remény koalíciónak 15, a Muszáj koalíciónak 13, a Fogadalomtevők Szerb Párjának, valamint a Dveri Mozgalomnak pedig 10-10 mandátuma van. A szerb pártok mellett öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) öt politikusa ülhetett be a parlamentbe.

A parlamentbe bekerült 12 választási listán több mint negyven párt szerepel, egyes koalíciók pedig már az alakuló ülésen felbomlottak, és az ülés második napján 15 frakció jött létre. A számos politikai szereplő miatt a korábban megszokott helyett ezúttal hét alelnöke lett a parlamentnek.

A szerb alkotmány értelmében a kormánynak a parlament megalakulását követően legfeljebb 90 napon belül meg kell alakulnia, ami azt jelenti, hogy a kabinetnek a legkésőbb október 30-ig fel kell állnia. Egyelőre azonban nem lehet tudni, mely pártok kerülnek be a kormánykoalícióba, és a köztársasági elnök még senkit sem bízott meg a kormányalakítással.


Forrás: MTI, hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek