Hírek / Egyéb/Archív

Középiskolák mutatkoztak be a Lisztben

2022. november 22. 10:51 Egyéb/Archív | Szerző: Megyeri József

Mezőgazdasági, rendvédelmi és katonai középiskolával is megismerkedhettek a Hódmezővásárhelyi Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájának tanulói kedden. Tóth Tibor igazgatóhelyettes a Rádió 7-nek elmondta, évek óta szerveznek pályaválasztási napot a felső tagozatosoknak. A hagyományokhoz híven a helyiek mellett idén is meghívtak szegedi és makói intézményeket az alkalomra.

„A szülők részéről is nagy az érdeklődés az ilyen rendezvények iránt, mert sok családban még nem tudják, merre tanul tovább a gyermekük, így ez nagy segítség számukra. Nagyon értékes információk hangoznak el a középiskolákról. Jellemzően azokat az intézményeket hívjuk meg, ahol évek óta sok diákunk tovább tanul” – ismertette Tóth Tibor.


next 5

A mi világunk

Hírek