Hírek / Egyéb/Archív

Kukorica fajtabemutató lesz Székkutason

2019. szeptember 13. 14:07 Egyéb/Archív | Szerző: Géczi Emese

Kukorica fajtabemutatót tartanak jövő csütörtökön délelőtt 10 órától a Székkutasi Növényfajta-kísérleti Állomáson. Lukács József, NÉBIH Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóságának osztályvezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös rendezvénye egy 2014-ben köttetett megállapodásnak köszönhető. Közlése szerint ezzel a bemutatóval a gazdálkodóknak igyekeznek naprakész tájékoztatást nyújtani, hogy megfelelően tudják kiválasztani az általuk termeszteni kívánt növényfajtákat. A rendezvényen elsősorban azt a 39 kukoricafajtát mutatják be, amelyek Magyarországon a legnagyobb területen termesztett, leginkább elterjedt típusoknak számítanak. A bemutatón emellett a fajtakísérleti parcellákat is megnézhetik az érdeklődők. Lukács József erről részletesen így beszélt: „Ebből a 39 hibridből úgy tudnak választani a gazdálkodók, hogy kapnak egy előadást, amelyben elmondjuk az egész kísérleti metodikánk lényegét, hogy mi alapján választjuk ki ezeket a hibrideket, utána bemutatjuk szántóföldön is a hibrideket, hogy hogyan néznek ki. A gazdálkodók a szemükkel tudnak választani, ki tudják választani, hogy melyik a legjobb.”

Kép forrása: agroinform.hu


next 5

A mi világunk

Hírek