Hírek / Kultúra

Lájkokkal lehet szavazni a Cseresnyés Kollégium fotópályázatának alkotásaira

2021. március 25. 06:30 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Állat és ember együtt címmel hirdetett fotópályázatot a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiumának állatvédő szakköre. Horváthné Ruzsa Anita, a kollégium igazgatóhelyettese a Rádió7-nek elmondta, hogy a pályázóktól azt kérték, hogy a fényképeken a háziállatokhoz való érzelmi kötődés jelenítődjön meg. A beküldött alkotások közül a nevelőtanárokból álló szakmai zsűri is kiválasztja majd a legjobbakat, de közönségdíjat is hirdettek. A kollégium közösségi oldalán április 7-éig bárki szavazhat lájkokkal a számára legkedvesebb állati portréra. Horváthné Ruzsa Anita erről részletesen így beszélt: „A Hódmezővásárhelyi SZC Csersenyés Kollégium Facebook-oldalára feltöltöttük a pályázatra beérkezett fotókat, ezáltal nyilvánossá tettük, mintegy virtuális kiállításként ezeket a pályaműveket. Arra hívjuk az oldalunkra látogatót, hogy szavazzanak. A közönségdíj abszolút nyilvános, tehát szabadon tetszését nyilváníthatja mindeni.”

Kép forrása: facebook.com


next 5

A mi világunk

Hírek