Hírek / Közélet

Lázár János szerint Márki-Zay Péter magát már lenullázta, most Vásárhellyel is ezt teszi

2023. április 20. 14:00 Közélet

Hódmezővásárhely polgármestere semmit sem tud elintézni, mert ma már senki nem áll vele szóba a politikában, de sokkal komolyabb baj, hogy a település működését sem képes biztosítani – emelte ki Lázár János a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevező című műsorában.

A térség országgyűlési képviselője szerint az, hogy egyszerre nincs jegyzője, aljegyzője, jogi irodavezetője a polgármesteri hivatalnak, de a legfontosabb városi cégek vezetői is távoztak, egyértelművé teszi, hogy Márki-Zay Péterrel olyan komoly összeférhetetlenségi, személyes problémák vannak, ami miatt nem lehet vele együtt dolgozni és a saját emberei is menekülnek tőle. Lázár János szerint Márki-Zay Péter magát már lenullázta a parlamenti választásokon, most pedig Vásárhelyt is lenullázza.

„Tavaly a választások azt hozták, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester megbukott az országos politikában, most pedig teljesen világos az, hogy most bukik meg helyben is végleg. Ez részben azt jelenti, hogy még ki kell bírjunk egy évet, amíg új polgármestere lesz Hódmezővásárhelynek, másrészről pedig nyilvánvaló, hogy teljesen új városvezetésre van szükség. Ezek az emberek, akik még ott vannak, ha még vannak egyáltalán, mert ugye nagy részük elhagyja a süllyedő hajót, azok teljes egészében alkalmatlanok ennek a közösségnek a vezetésére, szervezésére, az itt élő emberek életkörülményeinek javítására” – fejtette ki Lázár János.


next 5

A mi világunk

Hírek