Hírek / Kultúra

Legénybúcsúra invitál a Szegedi Szabadtéri Játékok

2020. július 23. 15:23 Kultúra | Szerző: Muskó Bettina

Legénybúcsút tartanak pénteken és szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. Szente Vajk, a színjáték írója és rendezője a Rádió 7-nek elmondta, úgy érezte, hogy az utóbbi időben nem született magyar bohózat, pedig a magyarok szeretik a komédiát, ezért írta meg a művet. Hozzátette, mindazonáltal ez egy mély történet, amely egy barátság próbájáról szól egy legénybúcsúba ágyazva. A darabot tavaly mutatták be a budapesti Játékszínben, most pedig a Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán játsszák majd. Az előadáson láthatja a közönség többek közt Szerednyei Bélát és Csonka Andrást is.

Szente Vajk részletesen így beszélt a történetről: „A történet üzenete az, hogy vajon meddig tudunk elmenni a saját barátunkért. Mi az, ami még belefér, és mi az, amit már nem teszünk meg. Itt két srácról van szó – két kis mezei háziorvos -, akiknek az életében nem sok színes dolog történik, picit szürke életet élnek és az egyiküknek legénybúcsúja van. Úgy gondolják, hogy most megpróbálnak bepótolni egy csomó mindent, megpróbálnak egy olyan estét összehozni, amilyen nem volt még az életükben. Ez kamatostul sikerül.”

Kép forrása: szegediszabadteri.hu


next 5

A mi világunk

Hírek