Készül a nyári táborok szervezésére a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Varga Anikó, igazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy egy friss kormányrendelet június közepétől engedélyezi a nyári táborokat, ugyanakkor nem született még döntés arról, hogy mikor nyithatnak ki a művelődési központok. Hozzátette, a táborvezető pedagógusokkal már elkezdték az egyeztetést, ugyanakkor a korábban népszerű táborok, például a mesetábor, a kalandtábor vagy a tuti tudósok beltéri helyszíneket is igényelnek, nem lehet csak szabad térben megrendezni őket. Ráadásul gondolni kell az időjárás kellemetlenségeire, a nagyon nagy melegre, vagy az esőre is, ekkor is szükség lenne a kőépület biztonságára. Közlése szerint, már sok szülő érdeklődött a korábbi táborok iránt, ha kedvező döntések születnek, akkor is leghamarabb csak július-augusztus hónapban indítják nyári táboraikat. Varga Anikó erről részletesen így beszélt: „A jogszabályi háttér még nem száz százalékosan világosítja fel az intézményeket, hogy hogyan tudnánk ezeket a táborokat megszervezni. Elsődlegesen szabadtéri táborokat javasolnak, viszont, ha olyan időjárás van, akkor nem tudjuk a gyermekeket hová bevinni, mert országosan még nem nyithattak ki a művelődési házak, művelődési központok.”
Kép forrása: hirvilag.hu