Hírek / Egyéb/Archív

Legutóbb Portugáliába utaztak a zene hullámain a Liszt Iskola diákjai

2019. május 28. 15:28 Egyéb/Archív | Szerző: Géczi Emese

A zene, a kulturális hagyományok és a tolerancia, illetve az ének-zene oktatás jó gyakorlatai kerültek a középpontba a „Following the waves of music around Europe” elnevezésű projektben. Magyar Andrea, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola projektkoordinátora a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Tempus Közalapítvány pályázatán vett részt sikeresen a vásárhelyi intézmény, amelyen több mint 31.500 eurót nyertek el. A kétéves együttműködés keretében olasz, spanyol, görög, portugál és bolgár partnerekkel dolgozik együtt a magyar fél: öt diák és három pedagógus. A cserediák-program harmadik találkozója május elején volt Portugáliában, erről tartottak ma társaiknak élménybeszámolót az utazáson résztvevő hódmezővásárhelyi diákok. Magyar Andrea erről részletesen így nyilatkozott: „Közös koncertet tartottak a résztvevő országok iskolái, ahol mindegyik tanuló részt vett és természetesen erre mi is készültünk, külön produkcióval. A diákjaink énekeltek és hangszeres zenét mutattak be.”


next 5

A mi világunk

Hírek