Hírek / Sport

Lehetnek nézők az utolsó Premier League-fordulóban és a londoni Eb-meccseken

2021. február 24. 07:20 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A brit kormány lazítási tervei alapján nézők előtt rendezhetik a Premier League utolsó fordulójának mérkőzéseit, valamint az idén nyárra halasztott Európa-bajnokság londoni meccseit, köztük a két elődöntőt és a finálét.

Boris Johnson miniszterelnök hétfőn ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet, bár hozzátette, hogy a tervezetben szereplő minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell, és az egyes nyitási szakaszok között legalább öt hétnek el kell telnie.

A nyitási terv harmadik lépéseként, május 17-én lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például labdarúgó-mérkőzések közönség előtti megtartása, igaz, a nézők létszámát ekkor még korlátozzák. Az ülőhelyekkel felszerelt nyitott létesítményekben, például a stadionokban legfeljebb tízezer, illetve a teljes befogadóképesség legfeljebb 25 százalékának megfelelő számú néző foglalhat helyet, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb létszámot.

A Premier League jelenlegi szezonjának utolsó fordulóját május 23-án tartják, így ezeket a mérkőzéseket – ha minden a tervek szerint alakul – nézőközönség jelenlétében játszhatják. Szintén mehetnek majd nézők az utolsó kiadó élvonalbeli helyért zajló rájátszás döntőjére, az FA Kupa május 15-ére tervezett fináléját ugyanakkor jelen állás szerint még mindenképpen zárt kapuk mögött rendezik.

Az idén nyárra (június 11-től és július 11-ig között) halasztott Európa-bajnokság londoni meccseit a tervek alapján szintén nézők előtt játszhatják majd. A 12 városban – köztük Budapesten – sorra kerülő kontinenstornán a – jelenleg oltóközpontként működő – Wembley Stadionban három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek, valamint a két elődöntőnek és a döntőnek is az angol főváros adhat otthont.

A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet, kinyithat az összes szabadidős létesítmény - köztük az éjszakai szórakozóhelyek -, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások.

Ez azt is jelenti, hogy az Eb utolsó utolsó londoni csoportmeccse (Anglia–Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

Mindehhez a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell. Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott időpontokban, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával, illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.


Forrás: m4sport.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek